2013. május 22., szerda

5 dolog, amit Hitchcocktól tanulhat a reklámos szakember


A "feszültségteremtés mestere" azon kevés rendezők egyike, aki tudta, hogyan kell jó filmet csinálni. Izgalmasat, fordulatosat, különlegeset. Olyat, ami sztorit mesél, képekkel dolgozik, ritmusa van, ezért odaszegez a vászon/képernyő elé, mi több, szórakoztat és művészi élményt ad egyszerre, vagyis: hat.

Reklámról lévén szó, mi is ezt keresnénk. A hatást, mint olyat. 

Jöjjön akkor az az 5 (fontos) dolog, amit Hitchcocktól eltanulhat a lelkes reklámszakember, persze a jó (hatásos) reklám érdekében:

1. Beleégni a fejekbe
Megvan Cary Grant loholása a kukoricaföldeken, nyomában egy kétfedeles permetezőgéppel az Észak-északnyugatban? Hát persze, hogy megvan. Aki egyszer látja, nem felejti. Vagy ott a Psycho. Röpke kétperces zuhanyjelenete óta senki nem tud ugyanúgy belépni a tusolóba, mint előtte. A jó reklám is ilyen: ad egy képet, valami eredeti, különleges, emlékezetes világot, amit elég egyszer megnézni, és örökre velünk marad. 
Lásd Sony Bravia:



2. Teremtsünk feszültséget
A feszültség forrása mindig valamilyen konfliktus, két ellentétes dolog egymásnak feszülése. (Lám, lám.) Hitchcock filmjeiben ez gyakran az információ meglétéből ill. annak hiányából fakad. Hogyhát a néző tud valamit, amit a főszereplő nem; és a néző várja, hogy ez a valami mikor jut a főhős tudomására. Továbbá: a néző azon rágja magát, hogy egy helyzetnek milyen feloldása lesz. Ilyen vagy olyan irányba megy? Igent vagy nemet szül? Életet vagy halált? A feszültségteremtés remek eszköze a néző/fogysztó bevonásának, használjuk fel mi is bátran az erejét. Legyen a fősor és a kép között valami diszkrét ellentét, ami jól összeszikrázhat, és elgondolkodtatja, megmosolyogtatja, meghökkenti az embert. Vagy kreáljunk olyan helyzetet, amiben kapásból ott feszül egy konfliktus. Amit aztán feloldhat a termék (ha felold). 



3. Meglepetés!
Azért a Psycho végén kicsit meglepődtünk, nem? Vagy ott a Szédülés, mikor a film elején Madeleine "öngyilkosságot" követ el; a végén pedig a James Stewart játszotta rendőr (és vele együtt a néző) rájön, hogy átverték. Hitchcock mindig kínosan figyelt rá, hogy történetei ne legyenek kiszámíthatóak. Hogy mindig történjen bennük kisebb-nagyobb váratlan fordulat, amire senki nem gondol. Az okos márkakommunikáció szintén erre épít: mindig újabb és újabb módon kell meglepnünk a fogyasztót. Új eszközzel, új felületen, új kontextusban megszólítva. 
Ki gondolta volna, hogy az Old Spice interaktív módon, real time válaszol majd a fogyasztói által feltett kérdésekre?


4. Legyünk humorosak
Nos, igen. Én imádom a jóféle brit abszurdot, amiben Hitchcock is utazott; azt, ahogyan használta az iróniát, ahogy kifigurázott egy karaktert, vagy egyszerűen csak hülyét csinált saját magából a cameo szerepeiben (lásd: Észak-északnyugat elején, mikor az orra előtt csapódik be a busz ajtaja). De a lényeg a nevetés. Hogy nem árt, ha a reklámunk mosolyt csal a fogyasztónk orcájára. Ami kétségtelenül nem könnyű feladat, de roppant hálás.
Erre példát...ööö... Mondjuk ezt: 


5. "Ez csak egy reklám"
Ez nem annyira a konkrét reklámkészítésre, mint inkább az attitűdre vonatkozó jótanács. Hogy miként is csináljuk ezt a szakmát. Könnyedén, feszület és görcs nélkül. Aggodalmaskodó színészeit, akik két jelenet között jártak a nyakára, nem véletlenül nyugtatta: "Legyen természetes. Nincs miért idegeskednie. Ez csak egy film." Hitchcock tudta: idegbajban nem nagyon születnek jó dolgok. 
Ha egyáltalán születnek.


(Akkor most jöhetnek a jó reklámok. Hajrá. Jövőre is lesz Aranypenge.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...